SÜSD MEG! avagy finomságok, amelyeket soha semmilyen diétás program nem hagyna jóvá

Hogyan is kezdődik a calabriai szakácskönyv? Végy pár kiló erőspaprikát, paradicsomot, mozzarellát és báránysajtot és vagy kétszáz liter olajat. Fűszernek használd a rozmaringot, a szurokfüvet (oregano), a petrezselymet, a zsályát  és a fokhagymát. A klasszikus “pizzaízt” adó kakukkfüvet pedig felejtsük el, nem fog kelleni. Mivel én nem használok erőspaprikát, kihagyom a  receptekből, de nyugodtan bármihez hozzá lehet adni, ízlés szerint természetesen.

Nem is tudom, honnan érdemes kezdeni, talán Itália legismertebb étkével, a pizzával (2 pizzához 300-350g finom liszt, 1 csomag élesztő, 3-4 kanál olivaolaj, fél bögre langyos, cukros tej az élesztő felfuttatásához, só, kelesztőtál – 1 óra melegben). A pizzára az olaszok mindent, de mindent képesek rápakolni, még a Nutellás pizza is létezik, de amikor a floridai ananászost meglátják, nos, az rosszabb, mint a zászlóégetés. Tehát, ha nem akarunk olasz ellenségeket szerezni magunknak, akkor inkább ilyen pizzát csak és kizárólag titokban, a kamrában a polc alá bújva fogyasszunk. Mivel a pizzát önmagában ismerjük, nem szeretném feleslegesen az ennedik receptet feltölteni, ehelyett próbáljunk ki valami sokkal finomabbat. Azért természetesen a pizzatésztára szükségünk lesz, tehát gyorsan gyúrjunk be egyet és amíg kel, vegyünk egy keverőtálat, öntsünk bele kb 2 dl (NEM CUKROZOTT) paradicsomszószt, vagy még jobb, forrázzunk le 3 nagy, vagy 15 apró paradicsomot, hámozzuk meg és törjük össze egy villával. Ebbe mehet egy csipet szurokfű, egy csipet só és egy kanál olivaolaj. Kockázzunk fel 1 mozzarellát* és némi sonkát, majd öntsük bele a fűszeres paradicsompépbe. A pizzatésztából formázzunk kb 10 cm átmérőjű kellemesen kilapított pizzácskákat, a közepére halmozzunk a sonkás-sajtos paradicsomszószból és hajtsuk félbe. Jól le kell nyomkodni a széleket, hogy ne folyjon ki. Amikor az összes tészta elfogyott, forró olajban süssük ki a holdacskákat, hagyjuk cseppet hűlni, ha nem muszáj, ne égessük össze magunkat a forró töltelékkel és élvezzük a “panzerotto” nevű finomságot.

                * a mozzarella véletlenül se legyen ún. pizzamozzarella, mert az nem finom. Viszont ahhoz, hogy elkerüljük, hogy eláztassa a pizzát, vagy bármely más ételt, a főzést azzal kezdjük, hogy  kegyetlenül kifacsarjuk a sajtocskát (ökölben megszorongatjuk és hagyjuk, hadd csurogjon ki belőle a tejszerű lé, majd egy kis tálkában hagyjuk, hadd csöpögjön még, ha van benne. Azért ne szorítsuk annyira, hogy szétszakadjon. Hadd dolgozzon az a józan paraszti ész).

A másik szuperfinom alakgyilkos neve “parmigiana”. Ez valójában rakott padlizsán és az egész mediterráneum fogyasztja – nem véletlenül, mert nagyon nagyon finom. Kell hozzá 3 padlizsán, olaj sütéshez, pár csepp olivaolaj a tűzálló tálhoz, 1 liter paradicsomszósz (nem cukrozott!! Tessék megnézni az összetevőket a dobozon, vagy az üvegen!), 2 fej lilahagyma, fokhagyma, 10-15 dkg főtt (esetleg füstölt) sonka - prágai, vagy hasonló, ne spóroljunk gépsonkával, mert nem lesz finom, 2-3 mozzarella, és bármilyen fellelhető sajt kockára vágva, vagy nagy lyukú reszelőn lereszelve, 10 dkg reszelt parmezánsajt a tetejére. A padlizsánokat kéretik felvagdosni kb 1 cm vastag szeletekre, besózni, majd egy órára egy tésztaszűrőben a mosogatóba tenni, hadd csöpögjön ki belőle a keserű lé. Ha letelt az óra, konyhai törlővel (ebből sok fog fogyni) alaposan leitani a keserű barna levet, majd forró olajban szépen kisütni a szeleteket. Amikor készen vannak, konyhai törlőre tesszük őket, hadd csöpögjön le legalább egy kicsi abból a rettenetes adag olajból, amit felvesz. Amíg a padlizsán sóban áll, elkészítjük a paradicsomszószt e csodához: megpucoljuk és ledaráljuk a hagymát, azt egy pici olajon megpároljuk, majd ráöntjük az összes paradicsomszószt és egy pár csipet szurokfüvet zsályát szórunk bele, valamint ízlés szerint 1-2 gerezd fokhagymát beleaprítunk, és picit megsózzuk (vigyázat, a sonka valószínűleg már sózott és a sajtok is, ésszel sózzuk a szószt). Ezt egy fél óráig rotyogtatjuk, időnként azért keverjük meg, nehogy leégjen. Amikor kész a szósz , bekapcsoljuk a sütőt 200 fokra (alul-fölül), amíg fölmelegszik, fogunk egy tűzálló tálat, pici olivaolajjal megkenjük az alját és szépen elkezdjük rétegelni a finomságokat: padlizsán, sajt és sonka (főtt tojást is tehetünk bele, csak finomabb lesz) paradicsomszósz, hogy ellepje – addig rétegelni, amíg elfogynak a hozzávalók, az utolsó padlizsánrétegre csak szósz kerüljön, erre kell rászórni a 10 dkg parmezánt. Be a sütőbe, 40 perc. Le ne takarjuk a tálat, mert az egész elázik! Tálalás előtt éles késsel a tűzállótálban felvágjuk és "kockákban" a tányérokra szedjük. Nem árt utána egy csepp gyomorkeserű vagy egy citromfagyi 

Létezik ám ennek egy "light" verziója is: ha grillezzük a padlizsánt, tetemes mennyiségű olajtól szabadítjuk meg a parmigana-t. Nem mondom, hogy ugyanolyan finom, mint a sült padlizsános, de így is mennyei!

Harmadikként a calabriai “tócsni”, avagy “frittelle”. Alaprecept: keverőtálban felverni 3-4-5 tojást, picit sózni, majd 100 gr reszelt parmezánt beleszórni és lisztet addig adagolni, amíg rettenetesen ragacsos, szaggatható tészta nem lesz belőle. És itt jön a java, ebbe a tésztába mindenfélét lehet keverni, kanállal forró olajba szaggatni majd mindkét felét aranybarnára sütni. Nekem a tökvirágos a kedvencem: a tökvirágokat be kell áztatni egy pár órára, majd leszedni az alsó pici szúrós , zöld szirmokat és lecsippenteni a szárakat. A virágokat célszerű kinyitni, hogy meggyőződjünk róla, nincs-e benne lakó, majd egy leveskockát feloldunk annyi vízben, ami épp ellepi a virágokat és átforraljuk, hogy összeessenek. Persze nagyon finom tökvirág helyett hagymával, krumplival, ici-pici halacskákkal ( gianchetti/neonata/pesce ghiaccio) fogalmam sincs, hogy hívják magyarul, még az angol wiki is csak olaszul ismeri, de egész biztosan lehet kapni mélyhűtve, télen fincsi apróra kozkázott sütőtökkel, répával de szerintem bármit bele lehet aprítani, mindenképp finom lesz.

Írtam, hogy a petrezselyem is jó szolgálatot tesz a konyhában. Nos, ha dél-olaszosan főzünk, akkor az újkrumplira nem petrezselyem, hanem rozmaring kerül, a petrezselyem a fokhagymával együtt a halacskákhoz finom. Egy jó kis spagetti recept: végy egy szelet kardhalat (amit a főzés során fakéssel kockákra kell szétszedni), vagy egy csomag fagyasztott tenger gyümölcseit, vagy tintahalkarikákat. Tedd bele egy teflonos serpenyőbe, dobj rá 6-7-8 apró paradicsomot (meghámozva) és egy csepp olajon és egy dl száraz fehérboron olvaszd fel, egy csipet sóval, petrezselyemmel és fokhagymával ízesítsd – fedő alatt közepes, vagy kis lángon (hogy finoman rotyogjon) időnként átkeverve párold nagyjából negyed órán át, majd kb 1 dl (nem cukrozott) paradicsomszószt adj hozzá és forrald össze. Kész a szósz. Barilla bavette, vagy linguine (hosszú, lapos tészta, nem tudom, hogy hívják finnugor nyelveken) tészta a legjobb hozzá, vagy ha az nincs spaghettivel is finom. A tésztát forrás közben keverjük át párszor, NE adjunk olajat a vízhez, csak ízlés szerint sót és ne mossuk át hideg vízzel amikor készen van, hanem csepegtessük le gyorsan, majd ügyesen öntsük rá a szószra, keverjük jól át, így tálaljuk.

Jó főzőcskézést! 

És főleg, jó étvágyat!

A tigrisszúnyog

Ez a dög megérdemel egy önálló bejegyzést. Ha a Physiologus ismerte volna, sok szépet bizonyosan nem jegyez le erről az alattomos és apró vérszipolyról.

Aedes Albopictus Skuse
alias tigrisszúnyog.
 Az illusztráció a modenai
tigrisszúnyog-ellenes
kampány szórólapjának figurája 

A tigrisszúnyog neve önmagában becsapós, ne vonjunk le nyomban elhamarkodott következtetéseket, semmiféle tigris nem tett erőszakon leányszúnyogon, sem fordítva, nevét ez a kis ördöngöc helyre kis csíkjairól kapta. Tehát még véletlenül se a tigris és a szúnyog keresztezéseként képzeljük el, a karmos acsargós szárnyas tigrincs egészen biztos házicica lenne emellett az aljas lyukasztógép mellett. Származását illetően Dél-kelet Ázsiában őshonos, de nagyon szeret utazni, növények szárában, repülőkön, hajókon: ennek a szenvedélyének hála mára már gyakorlatilag benépesítette Afrikát, Amerikát, Ausztráliát, és legnagyobb örömünkre a 90-es évek közepén Dél-Európában is megjelent (nyugalom kedves magyar honfitársaim, a tigriszúnyog csak a meleg országokat szereti, amíg a globális felmelegedés megkíméli a Kárpát-medencét, csak a nyaralásotokat fogja tönkretenni.) Tudományos emberek, avagy a szunyogászok megfigyelték, hogy a tojáskák igen szélsőséges körülmények között is képesek fennmaradni – ez magyarázhatja a sikeres kolonizációt, de akár megalapozott  világhódító imperialistamerikaiufó összeesküvés-elméleteknek is termékeny táptalaja lehet.

Mielőtt mélyebben elmerülnénk az állat elemzésében, idézzünk fel egy átlagos magyar szúnyogot. A magyar szúnyog – bár kétségkívül szakmabeli – kényelmesre veszi a dolgát. Rettenetes zajt csapva megközelíti a prédát, ötvenszer körberepüli, és ha a még nála is otrombább áldozata még mindig nem vesz róla tudomást, akkor teljes testsúlyával rátelepedik és szépen komótosan kiszívogatja a vörös nedűt, enyhe bőrpírt és finom viszketést hagyva maga után. A tigrisszúnyog nem ilyen. A tigrisszúnyog igen apró teremtmény, és lesből támad, leginkább térdtől lefelé. Kinézi a melegvérű áldozatát és előre nyújtott szipókával landol egyenest a bőrön. Nem kérdez, nem szaglász, szúr. Mintát vesz és eltűnik.  És ezt addig csinálja, amíg jól nem lakik. Egyetlen ilyen alvilági lény képes az ember lábait pár perc leforgása alatt szitává lyuggatni, csak az a probléma, hogy soha nincs egyedül. Természetesen nem érezni, nem látni és nem hallani, a bőrt rendkívüli módon irritáló mérgecskéje csak pár óra múlva kezdi kifejteni a hatását, aminek következtében a szerencsétlen melegételtároló, vagyis az ember leginkább szeretné letépni a saját bőrét. Ha valaki véletlenül meleg déli országban készül tölteni féltve tartogatott és őrzött szabadságát és nem szándékozik azt kevéssé elegántos vakarászással tölteni, mindenképp ruházzon be bőrre spriccelhető szúnyogriasztóra, illetve a dugaszolóaljzatba helyezhető párologtatóba, különben a homlokán villogó „ebéd” címerrel fog leszállni a reptéren és mire elér a taxiba már össze is szedte az éjszakai vakarászáshoz elengedhetetlenül szükséges első csípéseket.

Kellemes, szúnyogmentes nyaralást kívánok mindenkinek

Szeresd felebarátodat

Campanilismo. Olasz szó, jelentése nagyjából lokálpatriótát jelent. Középkorban már ismert jelenség, “oda tartozol, amelyik campanile-t látod a házadból”. ( A campanile a templom harangtornya – Olaszországban sokszor külön áll, leghíresebb ezek közül talán a pisai ferde.) Csak nagyjából “lokálpatrióta”, mert az összetartozást a szomszéd falu/campanile lakosainak szenvedélyes gyűlölete szítja csak igazán. És itt az olasz psziché mélyére látunk: olyan ez, mint egyfajta piramis. Ha nincs szomszéd campanile-s, akit utálni lehet, akkor a szomszéd nagyvárost utáljuk, ha az sincs, akkor a szicíliaiakat meg a milánóiakat. A nápolyiakat is lehet utálni és persze a Lega (némileg fajgyűlölő szélsőséges párt, jellemzően Észak-Olaszország a bázisuk) bármely városát, hiszen azok úgyis utálnak mindenkit, aki nem közülük való. Országhatárt átlépve leginkább a franciákat utálják, a többiekkel semmi bajuk, sőt, külföldön szinte el is felejtik egymás egyébként kötelező utálatát. A magyarokkal délen nem nagyon van bajuk, ennek az is lehet az oka, hogy nem feltétlenül tudják, hogy mi az a Magyarország. Természetesen van néhány név, amelyek szakszerű olasz kiejtésével pillanatok alatt biztosan meg tudjuk értetni, honnan jöttünk, lássuk hát híres magyarjainkat: a 30 fölöttiek mind tudják, hogy ki az a Puszkász és ki az a Szekszi Dzoltán (ejtsd szexi, de értsd Szécsi Zoli, a pólóválogatott kapusa) és persze “nagyon szeretik” Cicciolinát is….na jó, őt nem szeretik, és nagyon nehéz kiverni őt a fejükből, ugyanis képviselői nyugdíjat húz az állambácsitól és az biza nem két fillér itt  – viszont kárpótásként sokan ismerik még Osvárt Andrea gyönyörű és nagyon tehetséges színésznőt is, csak nehezen békülnek ki azzal, hogy miért van férfi neve (Andrea olaszul Andrást jelent). Északon kicsit más a helyzet, ugyanis nem ritka, hogy nemzetünk leányai az ősi mesterségnek hódolnak gyors és könnyű megélhetést remélve, ezért ne nagyon lepődjenek meg nőtársaim, ha kissé ferdén, vagy épp nyálcsorgatva méricskélik őket a pocakosodó urak, hiszen ők sajnos csak a bevett gyakorlatot követik. Erről nem szeretnék hosszabban értekezni, de azért jó ha tudunk róla, hogy bizony a magyar lányokat/nőket ukrán, román, bolgár stb keleti árucikk kategóriába sorolják és onnan nagyon nem könnyű kitörni.

Pár érdekesség, egyes városok lakói különböző sztereotípiákat személyesítenek meg, például Olaszországban a skót mentalitás szuperlatívusza csak egy genovai lehet, ők a fukarság megtestesítői, a vicenzaiak számura is érthetetlen módon de sikerrel elnyerték a "magnagatti" vagyis macskaevők titulust, ugyanakkor a csodaszép szicíliai Catania lakói a legkevésbé sem megtisztelő "truffatori" tehát a csalók bélyeget viselik magukon. Az Észak-Dél ellentéte a két póluson nyelvi szinten érzékelhető, délen, ha kásafalókat (polentoni) emlegetnek, azok biztosan a „gőgös és beképzelt”  északiakról van szó, ha északon parasztoznak (terroni), akkor minden kétséget kizáróan a Rómától, a radikálisabbak szerint a Pó-alföldtől délre lakó „bunkó” népekről beszélnek.

A fentiek fényében igazán izgalmas ez az év, hiszen az Olasz egységes állam százötvenedik évfordulóját ünnepli az ország. Na már aki. Ugyanis Dél Tirol közölte, hogy ők ugyan nem fogják ünnepelni, és a Lega továbbra is szakadni akar a maffiózó déltől, a foci-bundabotrány csak úgy burjánzik, a parlament és a szenátus fortyog, mindenki utál mindenkit. Mégis, amikor a futball, a zene, a film, vagy a történelem szóbakerül, mind olaszok. Átölelik egymást és büszkék a közös múltra a jelenre és a jövőre, senkit nem érdekel, hogy az illető északi vagy déli, fekete vagy fehér, homo vagy hetero, fasiszta vagy kommunista. Mind olaszok.

FLORA ÉS FAUNA avagy Calabria növény- és állatvilága természetesen a tökéletesség igénye nélkül és a tudományos követelmények teljes mellőzésével, pusztán tapasztalati alapon.

Általában jellemző az élővilágra, hogy a dolgok itt nagyobbra nőnek, a fák, az állatok és a bogarak is. Néhány élőlénnyel személyes kontaktust alakítottam ki, ilyenek például a birkák, amelyek január-február környékén édes kis barikkal gyarapodanak. Én előszeretettel elnézegetem őket, amint a nap első sugaraitól melengetve besurrannak a szomszéd kertjébe és békésen lelegelik a csicseriborsó veteményt. Sajnos a picik húsvét körül eltünedeznek, erről van egy elméletem, de az inkább egy gasztronómiai blogba illene bele. 

Vannak még tengeri kecskék és hegyi marhák, ezek teljesen ugyanúgy viselkednek, mint alföldi társaik, csak a tengerparti fövenyt, illetve a hegyvidék hangulatos kis piknikező pihenőit trágyázzák. Rendkívül kellemes egy ilyen csorda után kirándulni, de ez szintén hozzá tartozik a hely varázsához – ugyanúgy, mint a macskák kullancsmentesítése a barik legelése után. Létezik minden kisállatból a lapos verzió, ezek többnyire utakon láthatók és ritkán szaladgálnak. Kutyák-macskák tartásáról inkább nem írok, mert elég nehezen emésztem meg a különféle ketrecek és láncok jelenlétét, nyoma sincs annak az állatkultusznak, amiben a szülői házban részesítettük a rendszerint aggastyán kor megért, végelgyengülésben elhunyt állatkáinkat. A mi házi macskáink száma állandó, de a tagok kiléte változó, ha eltűnik egy cicc, általában helyére lép egy másik. Lehet, hogy a kapura macskául ki van írva, hogy ideális menedék, édes pislogással pancser lakókból élelem és cirógatás könnyen kicsikarható.

Vannak még hüllőink is, gyíkok és gekkók. Nagyon aranyosak, sokat kergetőznek a kertben, csak sajnos nem nagyon tartják tiszteletben a nyílászárókat, így nem ritka, hogy a hitvesi ágyban párnák közt talál az ember leánya zöld állatkákat. Kígyóval is volt már dolgom, apósomtól örökölt pincénk a konyhából nyílik, egyszer az ajtót kinyitva szembenéztem egy helyes kis siklóval. Utólag elgondolva nem tudom, melyikünk ilyedt meg jobban, én a fénysebességet meghazudtoló gyorsasággal és a hangrobbanást megszégyenítő rikoltással elhúztam a csíkot és mire visszamerészkedtem a szerencsétlen immár biztosan hallássérült állat is eltűnt. Ugyanitt volt egyszer kalandom egy bájos kis farkaspókkal, ő kicsit rosszabbul járt, mint a sikló, először kapott egy kis csótányport, de miután fütyült rá, megpaskoltam a seprűvel is, amíg át nem ért a lapos létbe. Utána gugli barátom segítségével beazonosítottam a szőröslábú nyolclábút, majd eltüntettem a terhelő bizonyítékot.

A növényvilág jóval békésebb, csak éppen, ahogy már említettem, a dolgok kicsit nagyobbra nőnek. Mivel Calabria eléggé délen van, gránátalma, citrus- és olajligetek váltják egymást, valamint egyfajta rejtélyes gyűjtögető szenvedélynek köszönhetően a tengerparti 106-os utat eukaliptuszfák szegélyezik. Komolyan, már csak a  koalák és kenguruk hiányoznak az ausztrál hangulathoz, bár, lehet, hogy voltak, csak a lábosban végezték. A tengerparti sétányokon rendszerint pálmafák, magnóliafák, hibiszkuszfák és leanderfák találhatók, a házakat, lugasokat sokszor a csodaszép színes bouganville borítja. 

a nyár első napja

Calabria, Dél-Olaszország rendkívül ellentmondásos tartománya rettenetesen meleg tud lenni nyáron és borzalmasan hideg télen. A hőérzetet ugyanis még fokozza a magas páratartalom, ami gyakran ún. "salsine" (sós pára/köd) formájában jelenik meg. Nyáron fullasztó a meleg, télen pedig csontig hatol a párás hideg. A ruhák mindig vizesek, a halántékon állandó a nyomás.. ez az elsődleges ára annak, hogy az ember egy tengerparti kis faluban él.

Természetesen van érte kárpótlás, hiszen a táj és főleg a helyi folklór minden szempontból elképesztő. A "bennszülöttek" nagyon vallásosak és még annál is babonásabbak, sok esetben a kettő keveredik egymással - jó példa erre, hogy a köhögést nem ritkán szenteltvíz kortyolgatásával próbálják leküzdeni. Persze amikor már ott a hörgőgyulladás, nincs mese, orvos, patika, és a rendes gyógyszeres kúra után a tanulság mégis mi lehet? "Még jó, hogy nem a gyógyszerrel keztem, mert az a vacak antibiotikum a szentelt víz nélkül nem hatott volna". De ezzel együtt imádnivaló társaság.  

Természetesen megvannak a helyi jellegzetes alakok, a legfontosabb közülük a "szemmelverős banya" és annak a "szemmelverős családja". Ők azok, akik vonzzák a baleseteket, igazából ha a szemmelverés, vagy ahogyan a itt mondják "baglyozás" tényleg létezik, akkor ők valójában inkább áldozatok, mint tettesek, ugyanis a környék baleseteinek felét személyesen szenvedik el.

Kedves barátaim, ennek a csodás légkörnek a kalandjait fogom időről időre lejegyezni, remélem megnyeri majd a tetszéseteket.