A SZATÍR

Jordaens, Szilénosz és bakkhánsnők

Kedves kis pufók mitológiai alak, igen könnyen felismerhető, legjellemzőbb tevékenysége hogy tüneményes nimfák után koslat, és az esetek túlnyomó többségében hoppon marad. 

Tiziano, Marszüász megnyúzása

A jó öreg Szilénosz a szatírok talán leghíresebbike, ő Dionüszosz a bor (és még sok más) istenének nevelője volt a legenda szerint, de tudunk komolyan pórul járt kecskelábúról is, őt Marszüásznak hívták és a jelek szerint nem nagyon vette komolyan a nagy álmoskönyv azon bejegyzését, miszerint nem jó jel kihívni versenyre az isteneket, mert ritkán van jó vége. Marszüász szatír korának egyik legtehetségesebb zenésze volt, és sikerén felbuzdulva kihívta Apollónt (a művészetek istenét) egy duettre – nem szándékozom ragozni a történetet, de vesztett és a bőre bánta.

Hogyan is jutott eszembe a dolog? A szatírok az évezredek során remekül megtanultak rejtőzködni és köztünk járnak. Na jó, az álca nem mindig tökéletes, kis gyakorlással könnyen felismerhetőek, azonosíthatóak és elkerülhetőek. Személyes tapasztalat alapján a szatír akkor lép akcióba, amikor valamely számára kedvező sorsfordulatnak köszönhetően hatalmi helyzetbe kerül. Retteg a nyilvános visszautasítástól, ezért soha de soha nem fog tanúk előtt lépni. Kedveli az olyan zugokat, ahol ő az úr: saját lakás, iroda, tanári szoba, hasonlók. És úgy tapad a húszéves lányokra, mint egy állkapocszárral sújtott harci eb. Csak akkor engedi el, ha a második agyát (félreértések elkerülése végett az ágyékzónában szottyadt zsákocskákban csüngő jobb és bal féltökéről beszélek) trauma éri: ezt kézzel, lábbal, forró vízzel, bármivel sújthatjuk, lényeg a gyors és határozott mozdulat, utána nyúlcipő. Természetesen a szatír számol az ehhez hasonló lehetőségekkel, ezért szinte biztos, hogy be fogja zárni az ajtót, amelyen valamely mézesmadzag elhúzásával becsalta a kiszemelt áldozatot. Úgyhogy ha a mogyorózúzó lehetőség ugrott, csak az adrenalin jótékony agyserkentő hatására számíthatunk. Ilyenkor az agy nagyon ügyes kis hazugságokat tud kiötleni, mint például „most hívtak, egy barát balesetet szenvedett, azonnal mennem kell” – ehhez kell egy zsebben indítható telefoncsörgés és egy nagyon szomorú arc, nekem bejött. Egyik kedvenc professzorasszonyom elárulta egyszer, hogy amikor a konzulense megkörnyékezte, baltaarccal közölte vele, hogy apakomlexusa van és retteg az idősebb férfiaktól – ez is bejött. Egy kis gusztustalan féreg főbérlőt úgy sikerült lelohasztani, hogy amikor belelihegett a fülembe, hogy ő nagyon is tapasztalt és feledhetetlen élményben lesz részem, hatalmasat kacagtam, de annyira, hogy elszégyellte magát és eltakarodott. Már nem nagyon tartok tőlük, mert tényleg csak a friss húsra éhesek, én meg boldog feleség vagyok, kutya nem csorgatja utánam a nyálát.

De felháborít, amikor azt olvasom vagy hallom, hogy büdös undorító szottyos szatírok fiatal lányokat tesznek tönkre pusztán azért, hogy tíz percre elmerülhessenek az annyira áhított fekete lyuk nyújtotta élvezetekben. Én nem börtönt adnék nekik.....

Szivarnyisszantó!

OLAJBOGYÓ

Az olajbogyó vitathatatlanul olajbogyófán terem, egyéb eredetű bogyók egészen biztosan nem erre a névre hallgatnak. A bogyófa szereti a meleget, leginkább déli országok lakója, meleg klímán akár évszázados kort is megér. Tavasszal virágzik, az allergiások legnagyobb örömére rendre megríkatja az arra érzékenyeket. Koraősszel már láthatók a zöld bogyócskák, amelyek fajtától függően 2-4 centiméter hosszúra és 1 centi dagira nőnek novemberre. Amikor elkezdenek lepotyogni, az őslakosok tudják, hogy eljött a bogyószüret ideje. Az olajbogyó szüret cseppet sem emlékeztet a szőlőszüretre, ugyanis a begyűjtött bogyókat nem kimondottan érdemes kóstolgatni – e sorok írója ezt természetesen nem tudta, amikor először találkozott olajbogyóval, annyira megörült váratlan szerencséjének, hogy a kedvelt csemege a fán csüngve kínálgatta magát, hogy gyorsan szakított egyet, majd elkezdte rágcsálni. Aztán villámgyorsan ki is köpte, ugyanis a nyers, frissen szedett olajbogyó egyszerre savanyú, keserű és ráadásul azonnal blokkolja a nyáltermelést. Vagy fél óráig tartott, mire sikerült kiöblíteni és eltűntetni azt a szörnyű ízt...egyszóval nem ajánlom senkinek, hogy ezzel ilyen formában próbálkozzon.

Locri, a Marasà feltárási terület egyik olajfája

A bogyószüret

A bogyókat bizony meg kell győzni, hogy lepotyogjanak a fáról, ennek több módja van: lustáknak a fa alá feszített hálóba huppannak az olajos magvak, de  mivel ez akár egy hónapig is eltarthat, fennáll a veszélye annak, hogy az olaj megsavanyodik. Van, aki nem lustaságból csinálja, egyszerűen nincs választása. Akinek hegyoldalban van az olajligete, kénytelen megvárni, amíg egyenként a hálóba esnek, mert képtelenség máskép begyűjteni. Bizony, nézzünk csak rá a térképre, amennyiben feltüntetik az olivaolaj üvegen az eredetét - ha nem teszik, meg se vegyük, mert szinte biztosan savanyú, silány minőségű, esetleg feljavított olajat próbálnak ránk sózni az üzletben. Egyszóval, a legjobb olajok dombokról, vagy síkságról származnak. Sík terepen évezredek óta egy hosszú bottal vadul ütlegelve verik le az olajbogyót, illetve újabban egy harapós gereblyére emlékeztető herkentyűvel lecsipegetik. Létezik még a farázó motoros szörny, ezt még nem láttam, de a szakértők elmondták, hogy csak az idősebb, vastagabb fákhoz jó, a csemetéket kitörheti.

Az érett bogyó zöld, halványlila, sötétlila, vagy szinte fekete, ahhoz, hogy ehető legyen, két hétig vízben kell áztatni, minden nap cserélni a vizet, hogy a keserű anyagok kiázzanak belőle. A leszedett bogyókat többféleképpen lehet elkészíteni, én nagyon kedvelem a roppantott zöldbogyókat, ezeket egyenként egy lapos kőre helyezik, majd egy tenyérbe simuló másik kővel egyenként megroppantják őket és a magot kiszedik. Rettenetesen összekoszol mindent, mert természetéből eredően olajos lé folyik ki belőle, de megéri a fáradságot. Két hétig naponta vizet kell cserélni rajta és utána megsózni. Nagyon finom.. A másik ínyencség a sült fekete olajbogyó, ez úgy készül, hogy késsel hosszában magig bemetszik a bogyókat, majd két hétig áztatják őket és amikor készen vannak, vagyis már nem keserűek besózzák, majd tepsiben lassú tűzön megsütik, amíg meg nem ráncosodnak. Sokáig eláll és nagyon fincsi.

Az olajat a bogyóból préselik, leszedés után pár napon belül az olajütőbe kerül, ahol a finom, zöld, gyümölcsillatú nedűt nyerik belőle. Az olivaolaj konyhai felhasználásáról én inkább nem írok, csak annyit, hogy ne süssünk benne, mert arra nem jó. Viszont felhívnám a hölgyek figyelmét, hogy mézzel, tojással és joghurttal, valamint pár csepp citromlével elkeverve csodás hatású tápláló hajpakolást készíthetünk, ha mézzel és darált kávéval keverjük, filléres de annál hatásosabb arcápoló peelinghez jutunk. Ha kezünk kiszáradt volna takarítás/mosogatás közben, ajánlom, hogy egy csipet sót szórjunk az egyik tenyerünkre, majd néhány csepp olivaolajjal meglocsolva finoman masszírozva dörzsöljük át kacsóinkat.  A só nem fog marni, mert nem oldódik az olajban, fél perc finom dörzsi után le lehet mosni egy kevés folyékony szappannal és meleg vízzel, utána csodálatosan babapuha praclikat kapunk.

GRÁNÁTALMA

A gránátalma most érik a kertünkben, ez a növény évezredek óta kedvelt őszi  finomság a mediterrán országokban. Az emberi szervezetre jótékony hatása közismert, bővelkedik vitaminokban, flavonoidokban és polifenolokban. Gyulladásgátló hatása és a hormonháztartást és a vérnyomást egyensúlyban tartó hatása előkelő helyet biztosít neki az egészséges élelmiszerek listáján. Jelenleg kutatások folynak a koleszterinszintre gyakorolt hatása és a cukorbetegség megelőzése terén.

A görög mitológiában Perszephoné történetében találkozunk ezzel a gyümölccsel. Perszephoné a termékenység istennőjének, Demeternek a lánya. Hádész, az alvilág istene egy szerencsétlen napon őrült szerelmében elrabolja őt és magával viszi az alvilágba. Demeter elkeseredetten keresi eltűnt leányát, végül több hónap elteltével ráakad a nyomára, és visszaköveteli leányát. Természetesen Hádész nem szándékozik lemondani gyönyörű feleségéről, ekkor Demeter Zeuszhoz fordul segítségért, aki feltételt szab Demeternek: ha Perszephoné nem fogadott el semmilyen élelmet az alvilágban, visszamehet a napfényre. Természetesen Perszephonét nem csak barátok veszik körül, egy nimfa elárulja, Zeusz előtt tanúskodik, hogy Perszephoné böjtjét megtörve, evett Hádész országában hét szemet egy gránátalmából. 

Perszephoné így Hádész felesége és az alvilág királynője lesz, de Zeusz engedményt tesz: fél évig az alvilágban él, ekkor anyja gyászolja és a föld terméketlenné válik, a fék elvesztik koronájukat végül mindent betemet a hó. Amikor letelik a fél év, Perszephoné felköltözik anyjához, a természet új életre kel és éltető terméseket hoz. A történet kétségkívül az élet körforgásának megkapó metaforája.

A gránátalma, mint általában a sokmagvas növények (pl. szőlő) a termékenység és a gazdagság szimbóluma, és természetesen esztétikailag sem utolsó. 

A gyümölcs alacsony cserjén terem, többféle verziója ismert, az érett gyümölcs héja zöldes, narancsos, illetve vöröses színezetet vehet fel, míg belül fehér, rózsaszín, vagy rubin/gránát vörös színű magok rejtőznek. Ha a külső héj barnás, az azt jelenti, hogy legalább egy hónap telt el amióta leszedték, elvileg a gyümölcsnek semmi baja, de nagyon nehéz meghámozni, ha megkeményedik a héja. A magokat sárgás hártya osztja általában öt szakaszra, ezt nem célszerű elfogyasztani, eléggé keserű. 

Ha gránátalmát szedünk, vigyázzunk, több fajtája ugyanis tüskeszerű apró ágakban gazdag, ha erre figyelünk, egy határozott csavarással már meg is kaparinthatjuk az áhított gyümölcsöt.

Májusban virágzik, cinóbervörös virágai lélegzetelállító kontrasztot képeznek a smaragdzöld fényes leveleken. Amikor lehullanak a szirmok, apró magházak maradnak, amelyeken csillag alakú szilárd szirmok koronaként díszelegnek. A termés októberre lesz fogyaszthatóan érett, addigra a magház nagyjából 8-10 cm átmérőt ér el, és szinte az ötszirmú korona rejtekében egy kis pók lakik. Előfordul, hogy a gyümölcs már a fán felhasad, ezeket gyorsan el kell fogyasztani, különben a hangyák és a muslicák prédája lesz. 

Ha a gyümölcs ép, leszedve akár hónapokig is eláll. A gránátalma rubinvörös áttetsző húsú magjai fehér, nagyon kemény kisebb magocskákat rejtenek, óvatosan rágjuk, mert nem biztos, hogy a fogunk jön ki nyertesként a csatából.

Jó étvágyat hozzá, de fogyasztás előtt ne felejtsük el alaposan megcsodálni a természet remekművét.

SÜMEG

Capári Róbert vendége voltam

Szeptember elején Capári úr vendégül látja művész barátait és idén én is a szerencsések között voltam. Az idő csodálatosan szép volt, szinte nyári meleg, de esténként kellemes hűs szellő cirógatott minket.

A Capári-háznak számos négylábú lakója van, ebek, cicák, nyulak és természetesen lovak. A bejárati ajtó két oldalán bájos madárketrecek postagalambokat, kacagó gerléket és papagájokat rejtenek – ezeket a tollas jószágokat rendszeres időközönként szabad barátaik meglátogatják. Tollasék között van egy bohém alak is, őt gatyás galambnak is hívják, ő a “tisztogató”, ugyanis bokamagasságban helyre tollacskákat növeszt, amelyekkel körbesepri az egész környéket. A sümegi vár tövében álló tizennyolcadik század eleji barokk istálló csodálatos paripákat rejt, a tágas udvar felől repkény fut fel az emeletig, ahol vendégek fogadására is alkalmas hangulatos vadász-enteriőr nemes egyszerűséggel kiragadja a látogatót mindennapi megszokott rutinjából.

A művészek itt tartózkodása alatt az üzlethelyiség műterremé alakul, több művész már kora reggel alkotásba fog.

Idén a vendég művészek között volt Rádóczy Gyarmathy Gábor mester, akinek művészetét évtizedek óta misztikus látásmód és egyedülálló kolorit jellemzi. Személy szerint nekem a kedvenc képem a sümegi gyűjteményből a vaddisznóvadászat: az ecsetkezelésnek és a perspektívahasználatnak köszönhetően a viszonylag kisméretű kép mintegy beszippantja a nézőt. A Capári istálló-fogadóban számos, többnyire vadászatokat ábrázoló képe tekinthető meg. Gábor művészetét áthatja a természet és a mítosz, a történelem és a régmúlt hagyományok tisztelete és szeretete. A Feledy-tanulmányból megismerhetjük a művészt, én egy pár szót szólnék róla, mint emberről. Gábort tíz éve ismertem meg, tanítványként jártam műteremlakásába, ahol rajzolni és festeni tanított. És természetesen gondolkodni. Sokat beszélgettünk, ő nem az erőszakos tanító típus, természetesen a hibákat kijavítja, bármilyen tecnhikai kérdésre kielégítően és kimerítően válaszol, de az ő titka nem a korrektúra, hanem a rávezetés. Beszélget, kérdez, tréfálkozik, minden szava mögött egy útmutató rejtőzik. Sokat, nagyon sokat szoktam rá gondolni, rettenetesen hiányoznak a vele eltöltött beszélgetések. Egyszer leszidott, mert valamilyen tudományos cikket olvastam, talán agykutatásról, nem emlékszem pontosan, “ahelyett, hogy mesét olvasnál, abból sokkal többet tanulsz”. Teljesen ledöbbentem, kicsit meg is sértődtem, hiszen az a cikk érdekes is volt, tudományos is. Természetesen mára elévült az a tíz évvel ezelőtti tudományos cikk, de a mesék ugyanolyan elementáris erővel hatnak, mint gyermekkoromban. Azóta számos mesét, regét, mítoszt olvastam és tanulmányoztam, Gábor egy világot adott a kezembe, ami gyökeresen megváltoztatta a látásmódomat. Ráébresztett arra, hogy a mesék a felnőttek számára is hordoznak tanulságot, mindegyikük egy viselkedésmód, emberi jellemvonás, vagy sorskérdés allegóriája, csak megfelelően figyelmesen kell őket olvasni.

Gábor munkái itt megtekinthetők: http://www.rgyg.hu/

Tóth József festőművész a csongrádi művésztelepről érkezett, dinamikus, egyben realisztikus képei magával ragadják a nézőt: a Sümegen készített lovas - kopó falka vadászatot ábrázoló képét szemlélve szinte részesei lehetünk a vadászatnak, a nézőpont választásnak köszönhetően a szemlélő nagyjából azt látja, amivel a vad szembesül, egyedüli lehetőség arra, hogy átérezzük a vadászat szépségesen kegyetlen pillanatait. Józsi szenvedélye a lovak felé nem újkeletű, művészi realizmussal elkészített diplomamunkája témájaként szintén lovas életképeket választott.


Józsiról bővebben a Forrás Galéria oldalán olvashatunk:

http://www.forrasgaleria.hu/hu/artist/toth-kovacs_jozsef

Nagy Attila szobrászművész a hódmezővásárhelyi művésztelepet képviselte, vendégeskedése alatt sajátos technikával légies könnyedségű grafikákat készített – Attila rajzai felhőkre emlékeztetnek, amelyekből a munka előrehaladtával lassan lassan nagyon finoman árnyalt alakokat hív elő.

Ő a klasszikus értelemben vett bohém művész. Vidám, szellemes, és mindig kész a válasszal, mindazonáltal munkássága kiterjed mind a szobrászat, mind a grafika területére. Állatokat ábrázoló szobrait nézegetve óhatatlanul eszünkbe jut az archaikus görög inzuláris kisplasztika elemi, kifejező bája.

Attiláról bővebben itt olvashatunk:

 http://nagyattila-szobrasz.hu/index.php.

Tóth Dávid szobrászt nem sokat láttam, mint utólag kiderült “mázli” című művén dolgozott: ez nem más, mint egy finoman erezett carrarai fehér márványból faragott szerencsehozó lóherelevél,. Dávid viszonylag szűk szavú alkotó, de munkái annál beszédesebbek. Az esszenciális kifejezésmód és a finom kidolgozás ellenére, vagy talán pont ezeknek köszönhetően, meglepő feszültség ézékelhető. Olyan, mintha azt próbálgatná, hogy mit bír el az adott anyag, ami a keze alatt van. Erre a következtetésre a Pegazus vezetett, ezt a híresen szabad, erős, mitológiai lényt Dávid megkötözi. A pegazust, a szabad gondolat évezredes szimbólumát kipányvázva elementáris erővel adja át gondolatait az 56-os forradalomról. Ez a tenzió, vagy ha jobban tetszik feszültég hatja át a mázli-t is, gondoljunk csak bele, a nehéz márvány levelek mintegy arcátlanul kacérkodnak a fizika és a gravitáció szabályaival. Valóban szerencse kérdése, vagy éppen a remek egyensúlyszámításnak köszönhető, hogy talpon áll.

Dávid köztéri szobrait itt telinthetjük meg:  http://www.szoborlap.hu/alkoto/1636_T%C3%B3th%20D%C3%A1vid.

Papageorgiu Andrea a nagybányai művésztelep küldöttje volt, sümegi városrészletet ábrázoló képe tökéletesen beleillik a fauve – tól áthatott stílusú munkáinak sorába. Andi elsősorban a színek nyelvén komunikál, bár tagadhatatlan, hogy tenyérnyi vázlatfüzetében az apró skicc legalább annyira magával ragadó, mint a készülő festmény.

Andi további munkái itt megtekinthetők: http://www.papageorgiuandrea.hu/.

Lelkes István professzor kifinomult műveltsége bearanyozta a közös étkezések hangulatát, ő napközben vázlatrajzokat készített jövendő alkotásaihoz. A pécsi születésű modern humanistáról rengeteget olvashatunk, aktív munkájával mai napig segíti és gazdagítja Hódmezővásárhely művészeti életét. 1961 óta folyamatosan tanít, mai napig tart országszerte egyetemi előadásokat vizuális művészetek, irodalom, zene, valamint a természet és környezetvédelem témakörökben. Gazdag, főképp természeti témákat feldolgozó életművének számos darabja rangos gyűjteményekben található.

Mara Kinga Villő kisfiával érkezett, ők a tornácos házban kaptak szállást. Kinga a tornácot választotta témaként, amíg a fiatal felfedező csigakarámot és kisebb kincsessarkot állított fel az egyik titkos sarokban. Kinga boltívmotívumos képe beilleszkedik munkásságába, hermetikus kifejezésmódja formák és színek lendületes összhagjában egyesül. Kinga számára az inspriáció magából az életből fakad, a különféle életszakaszok szimbolikus értékkel bírnak, művészetének célja a nemzeti hovatartozás tisztázása és felélesztése, valamint a nemzeti értékek ápolása és védelmezése.

Kingáról bővebben a Forrás Galéria oldalán olvashatunk: http://www.forrasgaleria.hu/hu/artist/mara_kinga

A krónika, avagy a szeptemberi vendégeskedésem története Sümegen

Szeptember tizedikén ebéd után indultunk Budapestről férjemmel a várva várt sümegi művésztalálkozóra. A Balaton déli partján haladva rengeteg emlék bugyborékolt fel, hiszen gyermekkoromban szinte minden nyáron Balatonfüreden nyaraltunk, a tóhoz számos kedves gyermekkori emlék fűz. A varázslatos Somogy megyét elhagyva Zalán haladtunk át, be kell, hogy valljam, újabb emlékhullám öntött el, hiszen itt, egész pontosan az Őrségben töltöttem életem legszebb nyaralását. Tizenöt éve volt, rengeteget kirándultunk, elmentünk megnézni a helyi fazekas-kézműveseket, minden reggel friss tehéntejet ittunk, amit az egyik szomszédos tanyán lehetett beszerezni és délutánonként lovagolni mentünk. Erre a pár hétre mai napig mosolyogva gondolok, a vágyakozás egy ilyen élet után azóta állandóan a lelkemben lappang. Igen, ilyen lelkiállapotban, alkonyatkor érkeztem a Capári-Istállóba, ahol a műkedvelő modern lovag, Róbert fogadott minket. Felkalauzoltak minket a szobánkba, bevallom, még sosem aludtam ilyen régi épületben (a gimnáziumi vetítős nulladik órákat leszámítva). A bemutatkozó vacsora igazából csak nekem volt bemutatkozás, mert a jelen levők már ismerték egymást, először kicsit kívülállónak éreztem magam, hiszen csak Rádóczy Gyarmathy Gábort ismertem, ráadásul itt mindenki akadémiát végzett művész, én viszont sok sok rajzolós-festős év után végül művészettörténet és olasz bölcsész szakokon végeztem. Hozzá tartozik a történetemhez, hogy 2007-ben Dél-Olaszországba költöztem, ez a hely nem éppen a művészettörténészek vagy irodalmárok paradicsoma, viszont újra lehetőségem adódott, hogy festegessek, és a helyi versenyeken és kiállításokon számos művészt és kritikust megismerhettem. Kezdeti feszültségem hamar feloldódott, a jelen levő művészek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, az első vacsora után boldogan tértem nyugovóra. 

Másnap meglepetéssel várt Sümeg, szüreti felvonulást tartott a város, amelyen részt vettek többek között Róbert vendégei is. Igen, a művészek! Művészek és lovászok lovon. Múlt századi ruhákban, amelyek legyünk őszinték jóval kifinomultabbak, mint a mai konfekcióruházat, nos, olyan volt, mint egy időutazás. Igaz, nekem időutazásban eléggé gyakran van részem, néha heccelem is vele a férjemet, hiszen Dél-Olaszország kis falvainak nem mindegyike értesült arról, hogy lezajlott az ipari forradalom… Elbűvölőek, kis gyakorlattal itt évezredes hagyományokat fedezhet fel az ember, ez olyannyira komoly, hogy bizonyos falvakban a beszélt dialektus latin, sőt, ógörög elemeket őriz, nem beszélve a vallási gyakorlatról, amelynek egyes elemeit én ókeresztény ikonográfiából ismertem – hát nem kiderült, hogy itt virágzik az adott hagyomány? Persze, Magyarországon sem kell sokáig keresni, ha évezredes hagyományokat, vagy népi varázslásokat akarunk találni, gondoljunk csak a gyermekmondókákra, vagy éppen a húsvéti locsolkodásra. Kicsit elkalandoztam, de én már csak ilyen vagyok.. Visszatérve a lovasokra, volt ott huszártól betyárig minden, a koronát a csoportra kétségkívül Andi elegáns és törékeny alakja tette fel. A délután folyamán már az alkotás szele fújdogált, Gábor és Józsi, akik a műteremmé avanzsált üzlethelyiségbe vették be magukat már javában dolgoztak.

A következő napon szintén dolgos napunk volt, ki ki saját kontójára alkotott, én a férjemmel ebéd után a keszthelyi Festetics kastély parkjába vetettük be magunkat, itt két kis képet készítettem: az első egy kisméretű olajkép, amely a park franciás oldalát mutatja, míg az akvarell az angolkert kis tavát ábrázolja. Igazán kellemes délutánt töltöttünk itt, sajnos az idő röpült és a parkot sötétedéskor zárják, nos nem sok mentett meg attól, hogy kerítést másszunk, mert mire észbe kaptunk természetesen az épületet lezárták, még szerencse, hogy találkoztunk egy kedves idős párral, akik kikalauzoltak minket egy majd fél óra bolyongás után. 

Aki ismer, annak nem lesz újdonság, hogy engem már zártak be arborétumba, még a gimnazista évek alatt Charles bácsi művésztábort szervezett nekünk Zircen, ahol egy hirtelen nyári zivatar elől bemenekültünk egy pavilonba. Természetesen ezt a portás nem sejthette és annak rendje és módja szerint délután ötkor bezárta a kaput. Mi meg szépen, kedves barátnőmmel, mint két ázott ürge kimásztunk a kovácsoltvas kapun. Kicsit féltem, hogy a történelem ismétli önmagát, de szerencsémre ezúttal elmaradt a kapumászás, és még sétáltunk is egy jót. Este a vacsoránál újabb meglepetés várt minket, másnapra lovas kirándulást szerveztek nekünk.

Igen, a lovas kirándulásnál nincs is jobb, már amennyiben az ember tud lovagolni. Erről sajnos az én esetemben szó sincs, bár régen viszonylag ügyesen ültem a lovon, de nem sok kedvem volt egy gipszpakoláshoz. Így szomorúan, de bevallottam Róbertnek, hogy sajnos nem tudunk lovagolni, de ő mindenre gondolt, megnyugtatott, hogy aki nem tud, vagy nem akar lóra ülni, annak lesz helye a lovaskocsin. És így is lett. Én felkuncsorogtam magam a bakra, így fényképezni és persze kérdezősködni is tudtam. A Capári-istálló elől indultunk, Kinga és kisfia, Pista bácsi és fivére, férjem és Rumlikutya társaságában – a többiek már előttünk jártak, lóháton vágtáztak árkon-bokron át. Sümegről kifelé a temető mellett vitt az utunk, itt vannak a tihanyi apátság egykor halálra ítélt, de Sümeg városa által megmentett, restaurált és újra felállított apostolszobrai. Utunk hamarosan födútra, majd erdőbe vitt, némi vesekőellenes kezelés, avagy zötykölősés után egy tisztáson megálltunk, itt kellett volna a lovasoknak várakozni az érkezésünkre. Azt hittük eltévedtek, de pusztán egy árnyasabb helyen vártak rank és amikor látták, hogy megérkeztünk, villámgyorsan csatlakoztak hozzánk. És csak most jön a java, a következő pihenőnél nem cask a lovasokkal találkoztunk, Magyarország egyetlen francia vadászkopófalkája várt ránk.

Itt röviden elidőznék a falkavadászat különlegességén, a kutya szaglása híresen éles és pontos, a falkavadászat lényege az eb szaglására és a falka összehangolt viselkedésére épít. A Capári kopófalka francia származású kopóit vadászképességük alapján válogatják, minden állatnak megvan a saját szerepe és helye a vadászat során. Minket természetesen nem vadászat, hanem vadászlovas bemutató várt, ami alapvetően a préda “hiányával” különböztethető meg, a gyakorlatban az üldözendő szerepét az ún. rókalovas veszi fel: az ő lovának lábát ánizsoljaal megkenik és az ebek ezt a nyomot követik. A vadászlovasok szigorú hierarchiát követve helyezkednek el a falka körül, az kutyák útját nem keresztezhetik, hiszen a lovak eltaposnák őket. A csoport mozgása távolról jól láthatóan kiegyensúlyozott, könnyed, természetes – a szemlélő nem is sejti, hogy a lovasok minden erejükkel a falka és a lovak teljes biztonságára és kímélésére összpontosítanak, céljuk ugyanis nem az értelmetlen nyargalászás, hanem e nemes állatok közös munkára hangolása. Természetesen a vadászlovaglásnak vannak bizonyos formai követelményei, a férfiak élénkpiros lovaglókabátot és szarvasbőr nadrágot; a hölgyek fekete kabátkát és galambszürke lovaglónadrágot viselnek, a csizma személyes preferenciák szerint viselhető, de mindenképp színben harmonizáló kell, hogy legyen. Az ún. kobak, avagy lovaglósisak viselete kötelező, és talán szükségtelen említeni, de a lovagias magatartás – mértékletesség, udvariasság, szerénység, elegancia elengedhetetlen tartozéka e összejöveteleknek.

Amikor a bemutató véget ért, a falkát megitatták, megetették és visszavitték a telepre, erre bejáratott, megfelelően kiképzett jármű állt rendelkezésre. A lovak és lovasok pihentetésére egy varázslatos kis templomromnál pihentünk meg, amíg a lovasok lenyergelték és kipányvázták a lovakat, egy hatalmas bogrács gyorsan a tűzrakóhelyre került és perceken belül már rotyogott is a finom lecsó. A szabadban elköltött vidám ebédnek vészesen közeledő sötétszürke felhők vetettek véget, tíz perc gyors és összehangolt pakolászás után mindenki indulásra készen állt és visszatértünk a Váristállóhoz.

Sok szó esett már a Capári istálló lakóiról, nem maradhatnak ki az egérvadászok sem: a padláson egy népes cicafalka lakik, ők gondoskodnak a rágcsálómentes életről. Van köztük azonban egy, akiről mindenképpen szót kell ejtenünk, ő Cicóka, a felemás szemű sziámi. Fehér, bársonyos bundájával a belső terek ura, mindenhol jelen van, minden bútorra felkapaszkodik és természetesen ha alkalma adódik jókat szundikál a mesterművű zsinórozott huszárruhákat rejtő szekrényben.

Amikor letelt a hét, tudtam, hogy a sümegi művészhét bekerül a legkedvesebb emlékeim tárába..még egy hónap sem telt el azóta, de folyamatosan az jár a fejemben, milyen csodálatos, hogy vannak olyan emberek, mint Capári Róbert, aki pénzt, időt és energiát áldoz arra, hogy művészeket vendégül lásson, összehozzon és inspirációul szolgáljon.

Ezúton is köszönetemet fejezem ki e csodálatos élményért, köszönöm Róbertnek, feleségének és háztartásának a feledhetetlen sümegi hetet.

Szabó Krisztina

http://arteonweb.blogspot.com/

A Capári lovasiskola és istálló éjjel nappal belátást enged saját területére az itt elhelyezett webkamera segítségével: http://www.webcamtravel.eu/webcam/188

Elérhetőségük: www.capari.hu, info@capari.hu