SÜMEG

Capári Róbert vendége voltam

Szeptember elején Capári úr vendégül látja művész barátait és idén én is a szerencsések között voltam. Az idő csodálatosan szép volt, szinte nyári meleg, de esténként kellemes hűs szellő cirógatott minket.

A Capári-háznak számos négylábú lakója van, ebek, cicák, nyulak és természetesen lovak. A bejárati ajtó két oldalán bájos madárketrecek postagalambokat, kacagó gerléket és papagájokat rejtenek – ezeket a tollas jószágokat rendszeres időközönként szabad barátaik meglátogatják. Tollasék között van egy bohém alak is, őt gatyás galambnak is hívják, ő a “tisztogató”, ugyanis bokamagasságban helyre tollacskákat növeszt, amelyekkel körbesepri az egész környéket. A sümegi vár tövében álló tizennyolcadik század eleji barokk istálló csodálatos paripákat rejt, a tágas udvar felől repkény fut fel az emeletig, ahol vendégek fogadására is alkalmas hangulatos vadász-enteriőr nemes egyszerűséggel kiragadja a látogatót mindennapi megszokott rutinjából.

A művészek itt tartózkodása alatt az üzlethelyiség műterremé alakul, több művész már kora reggel alkotásba fog.

Idén a vendég művészek között volt Rádóczy Gyarmathy Gábor mester, akinek művészetét évtizedek óta misztikus látásmód és egyedülálló kolorit jellemzi. Személy szerint nekem a kedvenc képem a sümegi gyűjteményből a vaddisznóvadászat: az ecsetkezelésnek és a perspektívahasználatnak köszönhetően a viszonylag kisméretű kép mintegy beszippantja a nézőt. A Capári istálló-fogadóban számos, többnyire vadászatokat ábrázoló képe tekinthető meg. Gábor művészetét áthatja a természet és a mítosz, a történelem és a régmúlt hagyományok tisztelete és szeretete. A Feledy-tanulmányból megismerhetjük a művészt, én egy pár szót szólnék róla, mint emberről. Gábort tíz éve ismertem meg, tanítványként jártam műteremlakásába, ahol rajzolni és festeni tanított. És természetesen gondolkodni. Sokat beszélgettünk, ő nem az erőszakos tanító típus, természetesen a hibákat kijavítja, bármilyen tecnhikai kérdésre kielégítően és kimerítően válaszol, de az ő titka nem a korrektúra, hanem a rávezetés. Beszélget, kérdez, tréfálkozik, minden szava mögött egy útmutató rejtőzik. Sokat, nagyon sokat szoktam rá gondolni, rettenetesen hiányoznak a vele eltöltött beszélgetések. Egyszer leszidott, mert valamilyen tudományos cikket olvastam, talán agykutatásról, nem emlékszem pontosan, “ahelyett, hogy mesét olvasnál, abból sokkal többet tanulsz”. Teljesen ledöbbentem, kicsit meg is sértődtem, hiszen az a cikk érdekes is volt, tudományos is. Természetesen mára elévült az a tíz évvel ezelőtti tudományos cikk, de a mesék ugyanolyan elementáris erővel hatnak, mint gyermekkoromban. Azóta számos mesét, regét, mítoszt olvastam és tanulmányoztam, Gábor egy világot adott a kezembe, ami gyökeresen megváltoztatta a látásmódomat. Ráébresztett arra, hogy a mesék a felnőttek számára is hordoznak tanulságot, mindegyikük egy viselkedésmód, emberi jellemvonás, vagy sorskérdés allegóriája, csak megfelelően figyelmesen kell őket olvasni.

Gábor munkái itt megtekinthetők: http://www.rgyg.hu/

Tóth József festőművész a csongrádi művésztelepről érkezett, dinamikus, egyben realisztikus képei magával ragadják a nézőt: a Sümegen készített lovas - kopó falka vadászatot ábrázoló képét szemlélve szinte részesei lehetünk a vadászatnak, a nézőpont választásnak köszönhetően a szemlélő nagyjából azt látja, amivel a vad szembesül, egyedüli lehetőség arra, hogy átérezzük a vadászat szépségesen kegyetlen pillanatait. Józsi szenvedélye a lovak felé nem újkeletű, művészi realizmussal elkészített diplomamunkája témájaként szintén lovas életképeket választott.


Józsiról bővebben a Forrás Galéria oldalán olvashatunk:

http://www.forrasgaleria.hu/hu/artist/toth-kovacs_jozsef

Nagy Attila szobrászművész a hódmezővásárhelyi művésztelepet képviselte, vendégeskedése alatt sajátos technikával légies könnyedségű grafikákat készített – Attila rajzai felhőkre emlékeztetnek, amelyekből a munka előrehaladtával lassan lassan nagyon finoman árnyalt alakokat hív elő.

Ő a klasszikus értelemben vett bohém művész. Vidám, szellemes, és mindig kész a válasszal, mindazonáltal munkássága kiterjed mind a szobrászat, mind a grafika területére. Állatokat ábrázoló szobrait nézegetve óhatatlanul eszünkbe jut az archaikus görög inzuláris kisplasztika elemi, kifejező bája.

Attiláról bővebben itt olvashatunk:

 http://nagyattila-szobrasz.hu/index.php.

Tóth Dávid szobrászt nem sokat láttam, mint utólag kiderült “mázli” című művén dolgozott: ez nem más, mint egy finoman erezett carrarai fehér márványból faragott szerencsehozó lóherelevél,. Dávid viszonylag szűk szavú alkotó, de munkái annál beszédesebbek. Az esszenciális kifejezésmód és a finom kidolgozás ellenére, vagy talán pont ezeknek köszönhetően, meglepő feszültség ézékelhető. Olyan, mintha azt próbálgatná, hogy mit bír el az adott anyag, ami a keze alatt van. Erre a következtetésre a Pegazus vezetett, ezt a híresen szabad, erős, mitológiai lényt Dávid megkötözi. A pegazust, a szabad gondolat évezredes szimbólumát kipányvázva elementáris erővel adja át gondolatait az 56-os forradalomról. Ez a tenzió, vagy ha jobban tetszik feszültég hatja át a mázli-t is, gondoljunk csak bele, a nehéz márvány levelek mintegy arcátlanul kacérkodnak a fizika és a gravitáció szabályaival. Valóban szerencse kérdése, vagy éppen a remek egyensúlyszámításnak köszönhető, hogy talpon áll.

Dávid köztéri szobrait itt telinthetjük meg:  http://www.szoborlap.hu/alkoto/1636_T%C3%B3th%20D%C3%A1vid.

Papageorgiu Andrea a nagybányai művésztelep küldöttje volt, sümegi városrészletet ábrázoló képe tökéletesen beleillik a fauve – tól áthatott stílusú munkáinak sorába. Andi elsősorban a színek nyelvén komunikál, bár tagadhatatlan, hogy tenyérnyi vázlatfüzetében az apró skicc legalább annyira magával ragadó, mint a készülő festmény.

Andi további munkái itt megtekinthetők: http://www.papageorgiuandrea.hu/.

Lelkes István professzor kifinomult műveltsége bearanyozta a közös étkezések hangulatát, ő napközben vázlatrajzokat készített jövendő alkotásaihoz. A pécsi születésű modern humanistáról rengeteget olvashatunk, aktív munkájával mai napig segíti és gazdagítja Hódmezővásárhely művészeti életét. 1961 óta folyamatosan tanít, mai napig tart országszerte egyetemi előadásokat vizuális művészetek, irodalom, zene, valamint a természet és környezetvédelem témakörökben. Gazdag, főképp természeti témákat feldolgozó életművének számos darabja rangos gyűjteményekben található.

Mara Kinga Villő kisfiával érkezett, ők a tornácos házban kaptak szállást. Kinga a tornácot választotta témaként, amíg a fiatal felfedező csigakarámot és kisebb kincsessarkot állított fel az egyik titkos sarokban. Kinga boltívmotívumos képe beilleszkedik munkásságába, hermetikus kifejezésmódja formák és színek lendületes összhagjában egyesül. Kinga számára az inspriáció magából az életből fakad, a különféle életszakaszok szimbolikus értékkel bírnak, művészetének célja a nemzeti hovatartozás tisztázása és felélesztése, valamint a nemzeti értékek ápolása és védelmezése.

Kingáról bővebben a Forrás Galéria oldalán olvashatunk: http://www.forrasgaleria.hu/hu/artist/mara_kinga

A krónika, avagy a szeptemberi vendégeskedésem története Sümegen

Szeptember tizedikén ebéd után indultunk Budapestről férjemmel a várva várt sümegi művésztalálkozóra. A Balaton déli partján haladva rengeteg emlék bugyborékolt fel, hiszen gyermekkoromban szinte minden nyáron Balatonfüreden nyaraltunk, a tóhoz számos kedves gyermekkori emlék fűz. A varázslatos Somogy megyét elhagyva Zalán haladtunk át, be kell, hogy valljam, újabb emlékhullám öntött el, hiszen itt, egész pontosan az Őrségben töltöttem életem legszebb nyaralását. Tizenöt éve volt, rengeteget kirándultunk, elmentünk megnézni a helyi fazekas-kézműveseket, minden reggel friss tehéntejet ittunk, amit az egyik szomszédos tanyán lehetett beszerezni és délutánonként lovagolni mentünk. Erre a pár hétre mai napig mosolyogva gondolok, a vágyakozás egy ilyen élet után azóta állandóan a lelkemben lappang. Igen, ilyen lelkiállapotban, alkonyatkor érkeztem a Capári-Istállóba, ahol a műkedvelő modern lovag, Róbert fogadott minket. Felkalauzoltak minket a szobánkba, bevallom, még sosem aludtam ilyen régi épületben (a gimnáziumi vetítős nulladik órákat leszámítva). A bemutatkozó vacsora igazából csak nekem volt bemutatkozás, mert a jelen levők már ismerték egymást, először kicsit kívülállónak éreztem magam, hiszen csak Rádóczy Gyarmathy Gábort ismertem, ráadásul itt mindenki akadémiát végzett művész, én viszont sok sok rajzolós-festős év után végül művészettörténet és olasz bölcsész szakokon végeztem. Hozzá tartozik a történetemhez, hogy 2007-ben Dél-Olaszországba költöztem, ez a hely nem éppen a művészettörténészek vagy irodalmárok paradicsoma, viszont újra lehetőségem adódott, hogy festegessek, és a helyi versenyeken és kiállításokon számos művészt és kritikust megismerhettem. Kezdeti feszültségem hamar feloldódott, a jelen levő művészek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, az első vacsora után boldogan tértem nyugovóra. 

Másnap meglepetéssel várt Sümeg, szüreti felvonulást tartott a város, amelyen részt vettek többek között Róbert vendégei is. Igen, a művészek! Művészek és lovászok lovon. Múlt századi ruhákban, amelyek legyünk őszinték jóval kifinomultabbak, mint a mai konfekcióruházat, nos, olyan volt, mint egy időutazás. Igaz, nekem időutazásban eléggé gyakran van részem, néha heccelem is vele a férjemet, hiszen Dél-Olaszország kis falvainak nem mindegyike értesült arról, hogy lezajlott az ipari forradalom… Elbűvölőek, kis gyakorlattal itt évezredes hagyományokat fedezhet fel az ember, ez olyannyira komoly, hogy bizonyos falvakban a beszélt dialektus latin, sőt, ógörög elemeket őriz, nem beszélve a vallási gyakorlatról, amelynek egyes elemeit én ókeresztény ikonográfiából ismertem – hát nem kiderült, hogy itt virágzik az adott hagyomány? Persze, Magyarországon sem kell sokáig keresni, ha évezredes hagyományokat, vagy népi varázslásokat akarunk találni, gondoljunk csak a gyermekmondókákra, vagy éppen a húsvéti locsolkodásra. Kicsit elkalandoztam, de én már csak ilyen vagyok.. Visszatérve a lovasokra, volt ott huszártól betyárig minden, a koronát a csoportra kétségkívül Andi elegáns és törékeny alakja tette fel. A délután folyamán már az alkotás szele fújdogált, Gábor és Józsi, akik a műteremmé avanzsált üzlethelyiségbe vették be magukat már javában dolgoztak.

A következő napon szintén dolgos napunk volt, ki ki saját kontójára alkotott, én a férjemmel ebéd után a keszthelyi Festetics kastély parkjába vetettük be magunkat, itt két kis képet készítettem: az első egy kisméretű olajkép, amely a park franciás oldalát mutatja, míg az akvarell az angolkert kis tavát ábrázolja. Igazán kellemes délutánt töltöttünk itt, sajnos az idő röpült és a parkot sötétedéskor zárják, nos nem sok mentett meg attól, hogy kerítést másszunk, mert mire észbe kaptunk természetesen az épületet lezárták, még szerencse, hogy találkoztunk egy kedves idős párral, akik kikalauzoltak minket egy majd fél óra bolyongás után. 

Aki ismer, annak nem lesz újdonság, hogy engem már zártak be arborétumba, még a gimnazista évek alatt Charles bácsi művésztábort szervezett nekünk Zircen, ahol egy hirtelen nyári zivatar elől bemenekültünk egy pavilonba. Természetesen ezt a portás nem sejthette és annak rendje és módja szerint délután ötkor bezárta a kaput. Mi meg szépen, kedves barátnőmmel, mint két ázott ürge kimásztunk a kovácsoltvas kapun. Kicsit féltem, hogy a történelem ismétli önmagát, de szerencsémre ezúttal elmaradt a kapumászás, és még sétáltunk is egy jót. Este a vacsoránál újabb meglepetés várt minket, másnapra lovas kirándulást szerveztek nekünk.

Igen, a lovas kirándulásnál nincs is jobb, már amennyiben az ember tud lovagolni. Erről sajnos az én esetemben szó sincs, bár régen viszonylag ügyesen ültem a lovon, de nem sok kedvem volt egy gipszpakoláshoz. Így szomorúan, de bevallottam Róbertnek, hogy sajnos nem tudunk lovagolni, de ő mindenre gondolt, megnyugtatott, hogy aki nem tud, vagy nem akar lóra ülni, annak lesz helye a lovaskocsin. És így is lett. Én felkuncsorogtam magam a bakra, így fényképezni és persze kérdezősködni is tudtam. A Capári-istálló elől indultunk, Kinga és kisfia, Pista bácsi és fivére, férjem és Rumlikutya társaságában – a többiek már előttünk jártak, lóháton vágtáztak árkon-bokron át. Sümegről kifelé a temető mellett vitt az utunk, itt vannak a tihanyi apátság egykor halálra ítélt, de Sümeg városa által megmentett, restaurált és újra felállított apostolszobrai. Utunk hamarosan födútra, majd erdőbe vitt, némi vesekőellenes kezelés, avagy zötykölősés után egy tisztáson megálltunk, itt kellett volna a lovasoknak várakozni az érkezésünkre. Azt hittük eltévedtek, de pusztán egy árnyasabb helyen vártak rank és amikor látták, hogy megérkeztünk, villámgyorsan csatlakoztak hozzánk. És csak most jön a java, a következő pihenőnél nem cask a lovasokkal találkoztunk, Magyarország egyetlen francia vadászkopófalkája várt ránk.

Itt röviden elidőznék a falkavadászat különlegességén, a kutya szaglása híresen éles és pontos, a falkavadászat lényege az eb szaglására és a falka összehangolt viselkedésére épít. A Capári kopófalka francia származású kopóit vadászképességük alapján válogatják, minden állatnak megvan a saját szerepe és helye a vadászat során. Minket természetesen nem vadászat, hanem vadászlovas bemutató várt, ami alapvetően a préda “hiányával” különböztethető meg, a gyakorlatban az üldözendő szerepét az ún. rókalovas veszi fel: az ő lovának lábát ánizsoljaal megkenik és az ebek ezt a nyomot követik. A vadászlovasok szigorú hierarchiát követve helyezkednek el a falka körül, az kutyák útját nem keresztezhetik, hiszen a lovak eltaposnák őket. A csoport mozgása távolról jól láthatóan kiegyensúlyozott, könnyed, természetes – a szemlélő nem is sejti, hogy a lovasok minden erejükkel a falka és a lovak teljes biztonságára és kímélésére összpontosítanak, céljuk ugyanis nem az értelmetlen nyargalászás, hanem e nemes állatok közös munkára hangolása. Természetesen a vadászlovaglásnak vannak bizonyos formai követelményei, a férfiak élénkpiros lovaglókabátot és szarvasbőr nadrágot; a hölgyek fekete kabátkát és galambszürke lovaglónadrágot viselnek, a csizma személyes preferenciák szerint viselhető, de mindenképp színben harmonizáló kell, hogy legyen. Az ún. kobak, avagy lovaglósisak viselete kötelező, és talán szükségtelen említeni, de a lovagias magatartás – mértékletesség, udvariasság, szerénység, elegancia elengedhetetlen tartozéka e összejöveteleknek.

Amikor a bemutató véget ért, a falkát megitatták, megetették és visszavitték a telepre, erre bejáratott, megfelelően kiképzett jármű állt rendelkezésre. A lovak és lovasok pihentetésére egy varázslatos kis templomromnál pihentünk meg, amíg a lovasok lenyergelték és kipányvázták a lovakat, egy hatalmas bogrács gyorsan a tűzrakóhelyre került és perceken belül már rotyogott is a finom lecsó. A szabadban elköltött vidám ebédnek vészesen közeledő sötétszürke felhők vetettek véget, tíz perc gyors és összehangolt pakolászás után mindenki indulásra készen állt és visszatértünk a Váristállóhoz.

Sok szó esett már a Capári istálló lakóiról, nem maradhatnak ki az egérvadászok sem: a padláson egy népes cicafalka lakik, ők gondoskodnak a rágcsálómentes életről. Van köztük azonban egy, akiről mindenképpen szót kell ejtenünk, ő Cicóka, a felemás szemű sziámi. Fehér, bársonyos bundájával a belső terek ura, mindenhol jelen van, minden bútorra felkapaszkodik és természetesen ha alkalma adódik jókat szundikál a mesterművű zsinórozott huszárruhákat rejtő szekrényben.

Amikor letelt a hét, tudtam, hogy a sümegi művészhét bekerül a legkedvesebb emlékeim tárába..még egy hónap sem telt el azóta, de folyamatosan az jár a fejemben, milyen csodálatos, hogy vannak olyan emberek, mint Capári Róbert, aki pénzt, időt és energiát áldoz arra, hogy művészeket vendégül lásson, összehozzon és inspirációul szolgáljon.

Ezúton is köszönetemet fejezem ki e csodálatos élményért, köszönöm Róbertnek, feleségének és háztartásának a feledhetetlen sümegi hetet.

Szabó Krisztina

http://arteonweb.blogspot.com/

A Capári lovasiskola és istálló éjjel nappal belátást enged saját területére az itt elhelyezett webkamera segítségével: http://www.webcamtravel.eu/webcam/188

Elérhetőségük: www.capari.hu, info@capari.hu