A tenger

Teljesen tudománytalanul leírva a tenger nem más, mint sok sós víz, amelyben lábujjleharapós és sokcsápos állatok laknak. Réges régen élt emberek meggyőződéssel hitték, hogy istenek, nimfák és szörnyek lakják, ma már tudjuk, hogy tengerrengés, lábujjrágcsáló fehércápa, Nemo kapitány és Pamela Anderson lakik benne. Én kimondottan félek belemenni, mert hát ugye nem tudni, hogy az ember mibe botlik a víz alatt, de rájöttem, amíg nem szólal meg sem a baywatch, sem a cápa című film zenéje és még a piovra (alias óriáspolip) sem énekel, teljesen biztonságos, amennyiben betartjuk a “ne távolodjunk el a parttól öt méternél jobban” szabályt.

Más aspektusból nézve a tenger egy jó nagy prizma. Gyakorlatilag öt percencként változik a színe, ráadásul az sem mindegy, milyen irányból nézzük. Nekem hajnalban tetszik a legjobban, de a naplemente is nagyon szép a vizen, főleg, ha helyes kis hullámok törik meg az aranyhidat. Nagyon hangulatos a holdfény is, ez nappal és éjszaka egyaránt elképesztően finom fényjátékot eredményez a fodrozódó víztükrön.

A Janus arcú sós massza nyáron, selyemsima víztükörrel és halványkék árnyalatával csalogatja az embert, olyankor nem szabad kihagyni a pancsolást; télen egyszerűen csodálatos, ahogy szél kavarta hullámok vad táncot lejtenek. Nem csoda, hogy sok sok költőt, írót, művészt és egyéb haladót magukkal ragadtak akár képletesen, akár mert túl közel merészkedtek, mint az egyszeri természetfotós, aki csak csodálta, csodálta a közeledő hullámot, fókuszált a reggeli napfényben acélosan megcsillanó habokra, és a megfelelő pillanatban „katt”. Megragadta a csodás pillanatot. Igen, megragadta, de nem állította meg, a smaragdzöld, jáde és ultramarin árnyalatokban ragyogó novemberi óriáshullám feltartóztathatatlanul lecsapott rá és hanyatt vetette a nedves homokban. Az oktondi hullámvadász minden komolyabb következmény nélkül átvészelte a kalandot, pár órát gubbasztott a meleg autóban, szépen lassan megszárította darabonként a ruháit Siderno belvárosában és azóta is megpróbálja úgy mesélni ezt a történtet, mintha az egy másik félnótással történt volna meg.

Azt hiszem, kimondhatom, hogy nehéz állást foglalni a tengerrel kapcsolatban... gyönyörű, ugyanakkor nagyon veszélyes, a nyári hőségben hűsít és felfrissít, a téli párás hideget viszont sokszorosára képes fokozni. Finom halacskák úsznak benne, de a már említett szörnyek is sűrűn lakják. Tényleg  nem könnyű.

Apropó, a kardhalas tésztát, a rántott tintahalkarikákat, a polipsalátát, a garnélás-fenyőmagos rizottót és a sült rákot mindenképp kóstolja meg, aki Dél-Itáliában jár, mert nagyon nagyon finomak!