2013. június 26., szerda

CUKKINIS TÉSZTA


Hozzávalók 4 főre
-3 (max 15 cm hosszú), zsenge cukkini, vagy ha nincs, egy szép 30 cm hosszú cukkini
-10 dkg csíkokra vagy kockára vágott füstölt sonka, szalonna, vagy tarja – ki melyiket kedveli jobban
-fél dl oliva olaj (– ez főzéshez és salátákoz kiváló, de sütéshez használhatatlan, ne is próbálkozzunk vele)
-két csipet bors
-két gerezd fokhagyma, illetve ha olyan fokhagyma-finnyás a férjed, mint az enyém, akkor egy jó teáskanál fokhagymapor, amit a végsőkig lehet tagadni. Ha a drága mégis kiérzi az ízét, akkor nagy levegő, elbűvölő mosoly és „csak egy csipet ment bele véletlenül drágám, ezt egy kisgyerek is megenné”
-só a szószba nem kell, mert a füstölt husi egyébként is sós, csak a tészta vizét kell ízlés szerint sózni
-ha szereted a hagymát, akkor egy kis fej nagyon kellemes ízt ad a szósznak.
-4-5 közepes méretű skalpolt, avagy leforrázott majd bőrétől kegyetlenül megfosztott paradicsom - ez olaszul pelati névre hallgat konzervbe gyömöszölve itt fillérekért lehet hozzájutni, ha otthon kell elkészíteni, na az 10 perc nem túl komoly munka
-reszelt sajt – olaszosan parmezán vagy grana dukál hozzá, de biztos vagyok benne, hogy bármilyen sajttal fincsi

fejenként 10 dkg tészta, amit szárazon kell lemérni (ezt az olaszok kiszámolták, ennyi tészta elvileg nem hízlal és általában elég is egy felnőttnek – serdülő korban levő sáskák fejadagját nyilván fel kell szorozni!!!) ha felnőtt fejjel nem elég, tessék gyümölcsöt enni utána...ha az sem elég, akkor fagyit. Ha még mindig éhes vagy, akkor fordulj dietológushoz.
ajánlott tészták: bármilyen fajtájú, méretű, felületű penne illetve a szélesmetéltek teljes skálája kiváló ehhez a szószhoz 

Elkészítés

2 zsenge (kb 2 cm atmérőjű) cukkinit szépen megmosunk, majd felkockazunk vagy felkarikázunk - ez kizárólag esztétikai kérdés. Ha a kockák mellett döntünk, akkor kb másfélszer 1 centisek legyenek, ha viszont karikapártiak vagyunk, akkor azok legfeljebb fél centi vastagok legyenek, hogy az egész rendesen atfőjön.
A 100 g füstölt husit csíkokra vágjuk és egy leégésmentes serpenyőben pár percig pirítjuk (ha még nincs, akkor szülinapra kérj a családtól kerámiamázas serpenyőt, jobb mint a teflon és látod is, mit főzöl). Ha hagymát is szeretnénk bele tenni, most gyorsan karikázzuk fel és a sercegő füstölt husival roggyantsuk össze. Ha bármilyen okból nem vagyunk hagymások, vagy csak most vettük észre, hogy elfogyott otthon, akkor teljesen nyugodtan kihagyható.
Ha már szépen serceg a hagyma és a husi, hozzáöntjük az olajat és felmelegítjük, hadd forrósodjon csak fel, majd hozzá adjuk a felaprított cukkinit. Szépen összekeverjük, majd egy-két csipet borsot és egy jó adag fokhagymát hozzáadunk. Fedővel lefedjük és pár percenként átkeverjük. 

Nagyjából tíz perc lassú tűzön való rotyogtatás után hozzáadjuk a pucolt paradicsomot – lehet egészben rátenni, a következő forgatáskor úgyis egy fakanállal szétcincálható. 




Még egy jó tíz percig főzzuk, akkor jó, amikor a paradicsom már csak kevéssé felismerhető és a cukkini sem túl kackiás. Nagyjából 20-25 perc alatt elkészül.







Megfőzzük a tésztát, nem kell olaj a főzővízbe, csak egy kanál só (már aki nincs eltiltva tőle). Leszűrjük, lecsepegtetjük és azonnal hozzákeverjük a szószhoz. Ha nem tálaljuk azonnal, mert például leves van előtte, vagy valakire várni kell egy picit, akkor a serpenyőben fedő alatt tartsuk tálalásig, amikor is többször jól átkeverjük és elosztjuk a tányérokon. Az asztalnál mindenki szépen megsajtozza magának ízlés szerint.




Mennyei nyári ebéd, jó étvágyat hozzá.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése