Minden félreértés tisztázása érdekében, ez egy próbaalbum, az a csodás kishölgy nem én vagyok, hanem egy divatcég modellje :-)
Már hónapok óta scrapbookos híreket és
műhelytitkokat lesek a net minden táján,
képeket gyűjtök és azon töröm a fejem, hogyan tehetnék szert a különféle
szépséges kiegészítőkre. Nálunk egyáltalán nem létezik a hobbibolt kategória,
így két lehetőségem van, vagy megcsinálom, vagy megrendelem internetről az
áhított csecsebecsét.
Az album elkészítése nem egy ördöngösség, főleg
ha van hozzá mindene az embernek, ha meg nincs, akkor lehet alternatív megoldásokat keresni.
Nekem ilyen volt a gomb-probléma. Ugyanis a
színes gomb mindenre felvarrható, amit csak ki lehet lyukasztani és tavaly
tüneményes gombos karácsonyi díszeket láttam, hát azóta nem hagyott
nyugodni a gondolat, hogy olyan bizony
nekem kell. Természetesen nálunk ilyen világi hívságokat nem lehet kapni,
internetes gombrendelésről meg hallani sem akart a férjem – teljesen jogosan. Így
kénytelen voltam letenni a színes gomb álmaimról. És ekkor jött a fordulat.
Létezik nálunk egy Paint your life című műsor, ami lakásdekorációval
foglalkozik és az egyik nap a megívott vendég FIMO ékszereket készített. Ez egy
szintetikus, nagyon színes, némi gyakorlattal gyönyörűen megmunkálható hőre
keményedő gyurma. Ahogy néztem a műsort, rögtön jött a felismerés, ahaaaa ebből
aztán olyan és akkora gombot készíthetek, amilyet csak akarok! De rá kellett
jönnöm, hogy ez a hóbort (rengeteg színre vágytam rögtön és hát ez nem egy
olcsó játék) ilyen formában nem kivitelezhető, így más megoldást kellett
lelnem. Bevásárlás közben én rendszerint az irodaszereknél kezdem a nézelődést,
ahol mindig van egy, a gyermeknek fenntartott rész, itt bukkantam rá a levegőn
száradó gyurmára.
Mivel nem egy horrorisztikus összeg, megvettem egy
csomaggal és legyártottam belőle egy
halom kis méretű bizgerét, amiket
mindenféle dekoráláshoz szándékozom majd használni. Többek között rengeteg gomb
is született, amik csak a megfelelő ihletre és akrilfestékre várnak (az
száradás után érintésálló, az akvarellel szemben nem koszol). Kicsit büdös, de
vízzel lemosható a kézről és a ruhákból is kijön és száradás után festhető. Mivel terrakotta színe van, az sem
tragédia, ha nem festem le, nagyon szép, természetes hatása van. Tartósságát és
fényét én glitteres körömlakkal biztosítottam.
Gombprobléma tehát megoldva.
Jöhet az album. Én nagyon szeretek festegetni és imádom a
csodás, ihlető tájakat. Ezért rendszerint betérek a helyi utazási irodába és
elkérem a lejárt katalógusokat, szívesen odadják, úgyis a zúzdában végeznék. És
szeretem a színes magazinokat is, ezért előfizettem tizedáron két évre két női
magazinra, amik telistele vannak színes képekkel és szebbnél szebb mintákkal. A
rendes árán nem venném meg, de ennyiért miért ne? Többe kerülne, ha netről nyomtatnám
a képeket. Ha nem világos, hogy ezek a képek mire jók, hát borítóra, háttérnek
csodálatosan hatnak, de ha kedvenc színészünkről akarunk fotóalbumot, az is
kivitelezhető.
Az itt látható albumhoz borítójához egy
müzlisdoboz kartonját használtam, ami azért is praktikus, mert már eleve meg
van hajtva, el sem rontható a művelet. A lapokhoz és a gerincborítóhoz fekete
fotókartont, illetve beige maradék kartont használtam.
Kétféle ragasztót használtam, az egyik a
folyékony vinil, vagy faragasztó, ezt ecsettel kell felvinni, a másik a
kétoldalú szőnyegragasztó, ez erősen ragaszt és nagyon tisztán lehet vele
dolgozni (egy kis szervetlen oldószer kell majd, hogy le lehessen szedni szépen
az olló éléről, mert olyan sokat fogunk vele vágni, hogy össze fogja koszolni)
A lapok vágásához sok mindenre szükség lesz.
Gyerekeknek való cikornyás szegélyt vágó olló (hobbiboltban is biztos lehet
kapni, csak az, mint már említettem nálunk sajnos nincs), sima olló, lyukasztó,
schnitzer (avagy tapétavágó kés), vonalzó, vágólap- ez általában zöld, és fel
van centizve, hobbiboltban kapható- én anno a Pannon-ban vettem, tíz éve használom, nem kopik ha nem esel neki
fűrésszel.
Előlapra egy szép szalag – én el szoktam tenni
az ajándékok szalagját, mert bármikor jól jöhet és a csudagombok, ezúttal a
szalaghoz illeszkedve lilára festve.
Az öregítő hatást pár csepp kínai tussal értem
el, ez a tinta nagyon szép és száradás után vízálló: egy kis tálba
csöppentettem pár cseppet és egy szivacsdarabkával (latexkesztűben, mert a tus
nem jön ki a köröm alól egykönnyen) egyszerűen reszelgető mozdulattal a széleket
összepiszkoltam. Ezt bármilyen színnel meg lehet csinálni, a lényeg, hogy
harmonikus legyen a színválasztás.
Először a borítót készítettem el, kiválasztottam
és kivágtamm az elő-és hátlaphoz a képeket, majd egy kis tálkába folyékony faragasztót,
vagy tapétaragasztót nyomtam. Ezt a
ragasztót lapos sörte ecsettel kell felvinni, célszerű újságot teríteni az
asztalra, hogy ne kenjünk össze mindent. Hogy ne kelljen kapkodni, az ecsetnek
tegyünk ki egy pohár vizet, így nem kell vele rohangászni, hogy kiöblítsük.
Ráér, ha készen van a borító. Tehát,
felveszek az ecsetre egy adag ragasztót és az előlap középről kiindulva felviszemi,
majd mielőtt a ragasztó megszáradna, egy gyors mozdulattal ügyesen ráillesztem
a kiválasztott képet. Az ecsetet vízbe teszem, hogy ne száradjon rá a ragasztó.
Finoman lesimítom kézzel, mert a nedves lap szakad, mint a rettenet és ugyanezt
megcsinálom a hátlappal is. Az ecsetet a vizespohárba teszem és a félkész
borítót néhány lexikonnal a hátán újságpapír között egy székre teszem a
radiátorhoz közel egy éjszakára. Ez azért fontos, hogy ne görbére, hanem szép simára
száradjon. Most kimosom az ecsetet és eltüntetem a maradék ragasztót.
A lapok fűzése ezerféle képpen elészíthető, én
a legjobban a hagyomásnyos varrós-könyvkötős verziót szeretem, de ha
fotóalbumot készítünk, akkor teljesen jó a lyukasztott-szalagos lap is. A
lyukasztott szalagos alatt a sima dokumentumlyukasztóval kilyukasztott kartont
értem, ragasztás nélkül egyszerűen a borítóhoz lehet kötni a lapokat
(értelemszerűen a borítót is ki kell ehhez lyukasztani) Nagyon mutatós. Ez a
könyv a kettő keveréke, de nem javaslom, mert nem meggyőző a tartóssága (ezért
le sem írom, hogyan készült). Klasszikus esete annak, hogy a kevesebb több.
Ezek után a lapokat elkészítjük, 1 cm-el
legyenek kisebbek, mint a borító, hogy biztosan ne lógjanak ki. Elő a
lapmaradékokkal és lehet kezdeni mintás széleket vágni, amiket ízlés szerint
lehet aztán összeragasztgatni a kétoldalú szőnyegragasztó segítségével. Ez egy
elég erős ragasztó, ha még nem használtunk ilyet, próbáljuk ki újságpapírral,
mert ha egyszer lapot ér, nem lehet többet szétszedni! Ha nem sikerül, tegyük
félre, elő a pritt stift és azzal ragacsoljunk. A pritt jó ragasztó, de nem túl
erős, ha emellett voksolunk, akkor szó sem lehet kartondarabokról, hanem egy
alapkartonra vékony színes lapokat ragasszunk- valószínűleg az ollók is jobban
fogják szeretni a vékonyabb lapokat. Nekem sok maradék kartonom volt, ezért
azzal dolgoztam. A lapok számának felső határát az album gerincének belső
magassága határozza meg, ezt ne haladjuk meg, mert ronda lesz. sőt, ha kicsivel
kevesebb, még jobb, főleg, ha fotókat akarunk beleragasztani, ugyanis azok
jelentősen megnövelik majd a lapok vastagságát.
Most már csak a borítót kell befejezni, ha szép
keményre száradt, a gerincére egy szép sötét kartoncsíkot vágunk, én kilyuggattam
az irodai lyukasztóval, hogy át tudjam rajta húzni a szalagot. Mivel a szalag
alulról kicsit felnyomta, a csudagombokat szó szerint rá kellett varrnom, hogy
összefogjam a gerinc díszt és a könyvet, így a cicomaság végül hasznosnak is bizonyult.
Belülről a változatosság kedvéért egy
csecsebecse cikornyás csíkkal letakartam a cérna hátoldalát.
A szalag műszálas, ezért felfeslés ellen kicsit odapörköltem neki a végeken egy öngyújtóval, erre célszerű odafigyelni, mert randa, ha szétnyílik.
Egyelőre ennyi, már csak tele kell
ragasztgatnom szebbnél szebb képekkel.
Ja és persze a könyvjelző sem hiányozhat ha már nyiszálunk!
